#2014-es választások

Gyurcsányék önálló listát állítanak
 

Gyurcsányék önálló listát állítanak

A Demokratikus Koalíció (DK) a jövő hét első felében megkezdi az együttműködési tárgyalásokat az MSZP-vel – jelentette be pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján Gyurcsány Ferenc. A DK saját országos listát állít és mind a 106 körzetben egyéni képviselőjelöltet nevez meg – ismertette kiinduló álláspontjukat a pártelnök.

MTI MTI

Négy körzetet, listás helyeket adhat még át az MSZP
 

Négy körzetet, listás helyeket adhat még át az MSZP

Az MSZP még négy egyéni körzetet és listás helyeket adhat át a többi baloldali ellenzéki pártnak - mondta Mesterházy Attila pártelnök az InfoRádió műsorában. Az ATV-ben pedig szintén csütörtökön úgy fogalmazott, egy dologban egyetértettek a baloldali szervezetek, márpedig abban, hogy Orbán Viktort és rezsimjét elküldjék a "bús francba".

hvg.hu/MTI hvg.hu/MTI


Kettőkor bejelentést tesz az MSZP és az Együtt-PM
 

Kettőkor bejelentést tesz az MSZP és az Együtt-PM

Az MSZP-delegáció és a Bajnai Gordon vezette Együtt-PM küldöttség a szocialista pártelnök irodájában tanácskozik a Képviselői Irodaházban csütörtök kora délután. A nepszava.hu szerint már csütörtökön vagy pénteken megállapodhat a két fél. Kettőkor sajtótájékoztatót tartanak.

MTI MTI

Sok fideszes dupla választást szeretne
 

Sok fideszes dupla választást szeretne

Mind a Fidesz elnökségében, mind pedig a kormánypárti frakcióban "sokan gondolják úgy, hogy praktikus lenne" a jövő évi országgyűlési- és európai parlamenti-választások egyidejű megtartása - reagált az elmúlt napok sajtóhíreire Gulyás Gergely fideszes képviselő, az alkotmányügyi bizottság tagja szerdán.

MTI MTI



Bajnai-MSZP-háború: a csőd és a megoldás
 

Bajnai-MSZP-háború: a csőd és a megoldás

Semmi olyasmi nem történt, amit az elmúlt hónapokban nem lehetett pontosan előre látni. Bajnai Gordon 2012-ben a nevét adta a tartalmatlan és színvonaltalan összefogás-giccshez, sőt főszerepet vállalt a népszínműben. Pártja, amely semmiben nem különbözik a legrosszabb MSZP-s és chartás hagyományoktól, most erre megy rá. Pedig lett volna, és még ma is lenne megoldás, ha a felek komolyan gondolnák. De persze nem gondolják komolyan.

-ha -ha

Kétezernél több határon túli magyar regisztrált
 

Kétezernél több határon túli magyar regisztrált

Keddig 2434 választási regisztrációs kérelem érkezett a Nemzeti Választási Irodához (NVI), a legtöbben romániai és szerbiai értesítési címet adtak meg a későbbi kapcsolattartásra a hivatalos választási oldal, a www.nvi.hu legfrissebb adatai szerint.

MTI MTI

KIM: mindegy, ki dobja be a szavazatot a postaládába
 

KIM: mindegy, ki dobja be a szavazatot a postaládába

Nincs jelentősége és a jogi szabályozás sem korlátozza, hogy a levélben szavazó választópolgár voksát tartalmazó borítékot ki dobja be a postaládába – válaszolta a levélben szavazás törvényességének garanciális elemeként az azonosító nyilatkozatot megjelölve Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter Schiffer Andrásnak. Az LMP-s politikus a választ úgy értékelte, kiderült, hogy valósak a levélben szavazással kapcsolatos aggályok.

MTI MTI



 

"Ha megnyerni nem képesek, botrányba fullasztják a választásokat"

A Fidesz szerint a Gyurcsány–Bajnai-szövetség továbbra is úgy gondolja, ha megnyerni nem képes a választásokat, akkor megpróbálja botrányba fullasztani azt. Gulyás Gergely országgyűlési képviselő pénteki, MTI-hez eljuttatott közleményében hangsúlyozza, hogy a választási eljárási szabályok az európai gyakorlattal összhangban biztosítják a választójog gyakorlását valamennyi magyar állampolgárnak.

MTI MTI


Emmi: van valami, ami kizárja a választási visszaéléseket
 

Emmi: van valami, ami kizárja a választási visszaéléseket

A nemzetiségek jogairól szóló törvény új választójogi szabályai alkalmasak arra, hogy kizárják a visszaélés lehetőségét a nemzetiségi önkormányzati választásokon - közölte a kormány illetékes államtitkársága szerdán válaszul arra, hogy Szabó Máté, az alapvető jogok biztosa törvénymódosítást javasolt.

MTI MTI

Napokig titok maradhat, újra nyert-e a Fidesz
 

Napokig titok maradhat, újra nyert-e a Fidesz

A tavaszi országgyűlési választások előzetes tájékoztató eredményét, ahogy eddig is, várhatóan már a szavazás napján, vasárnap este ismerteti majd a Nemzeti Választási Iroda (NVI). A levélben megküldött szavazatok egy részének, továbbá a külképviseleteken leadott és az átjelentkezők szavazatainak összesítésére még csütörtökig várni kell – egy szorosabb eredménynél akár négy napig is eltarthat, amíg meglesz a győztes.

MTI MTI


Egy asztalhoz ült az MSZP és az Együtt–PM
 

Egy asztalhoz ült az MSZP és az Együtt–PM

Pénteken elkezdődött a tárgyalás az MSZP és az Együtt–Párbeszéd Magyarországért szövetség között arról, hogy kiket indítsanak a 106 egyéni választókerületben a jövő évi parlamenti választáson. A négytagú munkacsoport célja, hogy augusztus végéig egyezségre jussanak, az utolsó szó azonban a listaállításról is döntő pártvezetőké lesz.

MTI MTI